Sziasztok!

Megpróbálom összefoglalni a Tour de Bretagne eseményeit. Vasárnap reggel indultunk a verseny helyszínére, mely nagyjából 900 kilométerre volt Freiburgtól. A megérkezésünk után elmentünk egy picit bringázni, átmozgatni a lábakat.

Az első szakasz előtt nem volt semmi különösebb elvárása a főnökünknek, nem volt elsőszámú ember. Én már ezen a napon eléggé jól éreztem magamat. Ennek nagyon örültem, mert a hosszú utazás után nem szoktak jók lenni a lábaim, de ez most szerencsére nem így volt. Egy nagyjából sík szakasszal vette kezdetét az egy hét. Nagyon jól zártuk a napot, Pirmin megszerezte a hegyi trikót és összetettben is elöl volt. Én sajnos kaptam 2 defektet, a másodikat 4 kilométerrel a cél előtt, de nem voltam ideges miatta. A neutrális autóból kaptam kereket, hiszen az rögtön a mezőny mögött ment. Végül egy gyorsnak nem mondható kerékcsere után, a mezőny után eredtem és a célvonalon sikerült is felérnem, így azonos idővel érkeztem, ami nagyon fontos volt.

A következő nap volt a leghosszabb, 189 kilométer, a rajttól kezdve folyamatosan mentek a próbálkozások. Végül 25 kilométer megtétele után egy lejtőn, nekem sikerült meglépnem 2 társammal. Nem sokkal később csatlakozott még hozzánk egy orosz fiú. Így 4-en, nagyon szépen összedolgozva haladtunk előre. A maximális előnyünk 8 és fél perc volt, ami nagyon sokáig nem is ment 7 perc alá. A cél városában még 5 kört kellett teljesítenünk. A mezőny közeledett hozzánk, de tudtam, hogy nem fognak befogni minket. Egészen az utolsó kilométerig összedolgozva mentünk, aminek meg is lett az eredménye, hiszen majdnem 2 perc előnnyel értünk célba. Úgy 700 méterrel a cél előtt támadtam és az orosz versenyző le is szakadt, végül a 3. helyen futottam be. A hegyi hajrákat sikerült megnyernem, így én viselhettem a megkülönböztetett mezt. Nagyon boldog voltam a szakasz végén, de az egész csapat nagyon örült a sikeremnek.

A 3. napon nem volt különösebb dolgunk, én főként próbáltam csak a mezőnyben ülni és egy kicsit kipihenni az előző napot. A hegyi hajrákra azért rámentem és sikerült is pontokat szereznem. Így már biztos volt, hogy még egy napot viselhetem a megkülönböztető mezt. Az utolsó hegynél mondtam az összetettben vezető srácnak, hogy rámegyek a sprintre, hiszen kell a pont - ekkor az ő csapat forgott elől, mivel volt egy 3 fős elmenés - azt mondta, hogy rendben. Így is lett, megszereztem a 4. helyet és gondoltam, hogy akkor szépen meg is várom a mezőnyt. Viszont jött még velem másik két versenyző is, akik nem szerettek volna megállni. Így én sem húztam be a féket és szépen beálltam mögéjük, de nem vezettem semmit, mivel ez egy elég furcsa helyzet volt és nem tudtam, hogy most mit tegyek. Úgy 10 kilométer alatt utolértük az élen haladó 3 embert, innen még nagyjából 40 kilométer lehetett a célig, de ekkor már én is beálltam dolgozni. A cél városában még 5 kört kellett megtennünk, a mezőny pedig nem nagyon jött közelebb. Ekkor már éreztem, hogy ha ez így marad, akkor át is vehetem a vezetést az összetettben. Az utolsó körben felért ránk 10 ember, de nem voltak benne azok az emberek, akikkel előző nap szökésben voltam. Végül 22 másodperccel hazaértünk és átvettem az első helyet. Elmondhatatlanul boldog voltam, még soha nem vezettem ekkora viadalon. Innentől kezdve egyértelműen az volt a dolgunk, hogy védjük a trikót még akkor is, ha csak 8 másodperc volt az előnyöm. Én tudtam, hogy innentől már nem veszi le rólam senki, nagyon hittem benne.

A 4. napon nem forogtunk, hanem szereltük a támadásokat. Hamar ki is alakult egy szökés, mely nekünk a lehető legjobban alakult, hiszen benne volt Pirmin is, ő pedig elől volt az összetettben. Így szinte egész nap eléggé jól tudtunk pihenni, más csapatok viszont keményen dolgoztak. Végül befogtuk a szökést és megőriztük az elsőségemet. Pirmin átvette tőlem a hegyi trikót és megszerezte a kombinációs mezt is.

Következett a legkeményebb nap, 175 kilométer volt a napi penzum, de az első 70 kilométer az nagyon brutális volt. Folyamatosan fel-le ment az út, rövidebb meredek emelkedőket másztunk meg, volt, amelyik 20% körül volt. Természetesen folyamatosan támadtak minket, de nagyon szuperül kontroláltuk a versenyt. 60 kilométer környékén volt egy kisebb krízisem, de szerencsére hamar túl lettem rajta. Miután kiértünk a keskeny utas, meredek emelkedős részről, a csapatom szépen előre állt és elkezdett tempót diktálni. Ekkor volt elől egy szökevénycsoport, de nem voltak annyira veszélyesek. Nem sokkal később a Rabobank is beállt nekünk segíteni, hiszen ők a sprintre akartak menni. A végén ismét kellet mennünk 5 kört, itt befogtuk az élcsoportot Az utolsó 2 körben már egyedül maradtam és persze folyamatosan kaptam a lószokat. 3 embernek sikerült meglépnie, de nem idegesítettem magamat, hiszen összetettben több mint másfél perc volt a hátrányuk, a Rabobankosok pedig továbbra is nagy iramot mentek, hogy egyben jöjjünk a sprintre. Végül a 3 személyt nem tudtuk befogni, kb. 10 méter hiányzott. Én a mezőnyben jöttem, így továbbra is minden a legnagyobb rendben volt. Ekkor az újságok már arról írtak, hogy én fogom nyerni a versenyt, hiszen én vagyok a legerősebb. Az egyik lapban az volt a főcím, hogy „Kusztor a mezőny főnöke”. Nagyon jó érzés volt ilyeneket hallani.

A 6. napon a szokásos forgatókönyv, próbálkozások, elmenések, mi forgunk, befogjuk a szökést, körözés a végén. De ezen a napon egy elég nehéz záró kör várt minket és az eső is elkezdett szakadni. A célterület egy meredek emelkedőn volt, melyet ötször kellett teljesíteni. A végén kaptam a támadásokat szépen, de nagyon senki sem tudott elmenni. Nem mentem minden próbálkozásra, csak ami nagyon fontos volt, legtöbbször csak a tempót diktáltam a mezőny élén és az elég volt ahhoz, hogy nagyon ne távolodjon el senki. Az utolsó körben már a Saur-SojaSun vezetett, én csak az összetett 2.-ra figyeltem. Végül együtt értünk célba, de valamiért mégis 4 másodperccel többet kaptam, mint Mandri. Azt mondták, hogy megszakadt a sor és ezért. Eléggé ideges voltam, de csak arra gondoltam, hogy mindegy, 4 másodperccel is nyerni fogok.

Végre eljött a várva várt utolsó nap. Ekkor már az újságok és a mezőny nagy része is azt mondta, hogy ezt már nem tudják elvenni tőlem. Azt mondogatták, hogy iszonyatosan erős a csapat és mindenki tudja, hogy mit kell csinálnia. Ezen a napon elég hamar kialakult egy szökevénycsoport, melyben tőlünk is voltak elöl. Azt mondjuk el szeretném mondani, hogy a hét folyamán nem volt olyan szökés, melyben legalább egyikünk ne lett volna benne. Tehát ismét előre álltunk és vezettük a sort, de ekkor már más csapatok is dolgoztak nekünk. A franciák pedig mondták azoknak a csapatoknak, melyek segítettek, hogy ne segítsenek. Olyan volt a helyzet, hogy voltak a francia csapatok, meg a többi, két részre osztódtunk. A helyiek nagyon nem akarták, hogy mi nyerjünk, mások viszont azt akarták már a végén, hogy mi nyerjünk. Nagyon érdekes egy helyzet volt.

Végül szépen egyben elértük a cél várost, ahol most 7 darab kör várt ránk. 3 körrel a vége előtt a Bretagne Schuler folyamatosan támadott, ekkor már magamra maradtam, de nem izgultam egyáltalán. Nem mentem a támadásokra csak egy olyan tempót, hogy ne tudjanak nagyon eltávolodni. Mikor elment egy Bretagne-os, a kedves csapattársai minden kanyar előtt bejöttek elém és befékeztek. Én csak nevettem rajtuk, mert annyira szánalmasak voltak, hogy mindent megpróbáltak, hogy nehogy én nyerjek. Csak az a baj, hogy az ilyen emberek, akik ilyen dolgokat tesznek, azok ne legyenek nagy Pro csapatban. Végül az utolsó 2 körben az Angolok vették át az irányítást és mindenkit befogtak. Én ekkor már csak Mandrira figyeltem, és a végén azért még lekerültem a sprinten, biztos, ami biztos.

Az egész verseny folyamán nagyon jól éreztem magamat, fejben is 100%-osan tudtam koncentrálni, és végig tudtam, hogy meg fogom tudni nyerni. Elképesztően nyugodt voltam a szakaszok alatt, minden helyzetben. Nagyon hittem magamban és az egész csapatomban. Elképesztő, hogy milyen munkát végeztek a srácok értem. Néha már emberfelettinek tűnt, amiket mentek. Az utolsó 10-20 kilométeren kívül soha nem hagytak magamra. Nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtam nyerni egy ekkora versenyt és hiszem, hogy lesz még ilyenben részem ebben az évben. Hiszen még csak május eleje van. Ezzel a sikerrel nagyon közel került a világbajnoki indulás és úgy gondolom, hogy közel kerültünk ahhoz is, hogy Londonban ismét két magyar versenyző legyen ott. És persze az egyik legnagyobb álmomhoz is hozzá segíthet, ami nem más, mint egy Pro Tour szerzőrés. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a sok bíztatást és gratulációt. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan drukkolnak nekem.

A versenyen két Pro Continentális csapat vett részt, a Bretagne Schuler és a Saur-SojaSun. A 2. helyezett Mandri, több évet profiskodott az AG2R-ben, egyszer az első 30-ban végzett a Vueltán. A vezető mezt minden nap Bernard Hinault adta fel rám. Nagyon nagy megtisztelés volt, hogy egy ilyen emberrel találkozhattam nap, mint nap. A csapatomben résztvevő emberek: Nicolas, David, Fumeaux, Pirmin, Beuret és jómagam.

Most egy kis pihenő következik, szombaton egy svájci versenyen állok rajthoz, május 12-től pedig Franciaországban a 2.2-es Rhone-Alpe-Isere versenyen.

További minden jót mindenkinek!

Kuszti