Sziasztok!
2010.04.20. 07:35
Először is elnézést, hogy az elmúlt 2 hétben nem jelentkeztem. Most megpróbálom röviden összefoglalni az ez idő alatt történteket.
Március 31. és április 5. között Olaszországban versenyeztünk a 2.1-es Settimana Ciclistica Lombarda versenyen. Sajnos az időjárással nagyon nem volt szerencsénk. Minden nap elég hideg volt, és majdnem minden nap ronggyá áztunk. A verseny nem igazán úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Lehet, hogy a hideg miatt vagy nem tudom mi miatt, de nem éreztem túl jól magamat. A verseny után eléggé csalódott voltam, jobb eredményre számítottam. Az első szakaszon 16. lettem, végül a 26. helyen végeztem összetettben. A sprint hajrákon is tudtam pontot szerezni, és a 9. helyen zártam. Pisti jó erőben érezte magát, de a 3. szakaszon a hidegben nem evett rendesen és eléhezett, 9 percet kapott ezen a szakaszon. Úgyhogy próbáljuk elfelejteni ezt a versenyt, és előre tekintünk a jövőbe.
A verseny után hazautaztunk Magyarországra. 10 napot töltöttünk otthon, ebből 7 napot pihentem. Kb. 2 órákat bicikliztem lazán, 3 napot pedig egyáltalán nem ültem bringán. Úgy érzem, jót tett ez a kis szünet. Április 17-én utaztunk vissza Svájcba, 18-án pedig már versenyeztünk is.
A táv 140 km volt, és végre szép napos idő fogadott minket. Az egész csapat végig nagyon aktívan versenyzett, én is sokat próbálkoztam. Egészen jól éreztem magamat, végül a mezőnyben futottam be. Pisti egy kisebb sorral érkezett a 21. helyen. Az első helyet az egyik csapattársam szerezte meg.
A következő versenyem a 2.2-s Tour de Bretagne lesz, április 25. és május 1. között. Itt nem lesznek túl nagy hegyek, de azért bízom benne, hogy jól fog sikerülni, és tudok végre UCI pontokat szerezni. Pisti pedig Hollandiában indul a hétvégén. Próbálok minél sűrűbben jelentkezni.
Mindenkinek további szép napot kívánok!
|