GP de la Ville de Lillers 1.2 UCI
2010.03.08. 22:27
Vasárnap Franciaországban versenyeztünk
Vasárnap Franciaországban versenyeztünk.
180 km várt ránk szinte teljesen sík pályán. Azért írom, hogy szinte sík, mert a verseny folyamán voltak hegyi hajrák, de a leghosszabb is kb. egy kilométer volt, és a legmeredekebb rész sem haladta meg a 6%-ot. 12:50 - kor rajtoltunk. Többféle kört kellett teljesítenünk Lillers város környékén. Szép napos idő fogadott minket, de ennek ellenére nagyon hideg volt. Az egész versenyt a nagyon keskeny út és az orkán erejű szél jellemezte.
A rajtot követően rögtön megkezdődtek a kísérletezések Én próbáltam a verseny első felében a mezőnyben maradni és tartalékolni az utolsó 50-60 km-re. Úgy gondoltam, hogy ezen a pályán úgyis a vége felé fog kialakulni egy jó elmenés, és így is lett. A nagy szélben, kb. 40 km-re a céltól már csak 30-40-en lehettünk elöl. Persze itt már nagyon senki sem akart vezetni, mindenki csak lószolgatott. Azok a csapatok jártak a legjobban, amelyekből 5-6 versenyző is elöl volt. Végül két versenyzőnek sikerült meglépnie a sortól, és őket már nem is tudtuk befogni a célig. Az eredménylistával ellentétben nem 70-en, hanem csak 30-40-en érkeztünk sprintre. Florián 13. lett, nekem a 15. helyet sikerült megszereznem, Marius 18-ként végzett. Így azt hiszem elég szép napot zártunk, hiszen hárman is az első húszban végeztünk. De sajnos rossz dolgok is történtek a nap folyamán. David összeakadt egy másik emberrel és elesett, de nem lett komolyabb baja. Pisti pedig egy műanyag oszlopnak ment neki, szerencsére nem esett el, de nagyon beverte a térdét. Én részemről elég jól éreztem magam, nem igazán volt az én pályám, de örülök, hogy a nagy szélben is ilyen jól ment.
Vasárnap Mendrisioban fogunk indulni. Sajnos ebben az évben nem UCI kategóriás ez a verseny, de azért felkészülésnek biztosan nagyon jó lesz.
Pár napja kaptuk a hírt, hogy március 31. és április 5. között megrendezett Settimana Ciclistica Lombarda nevű 2.1-es versenyre meghívták a csapatunkat is. Most erre a megmérettetésre készülök 100 százalékosan, szeretnék minél jobb eredményt elérni.
|