Sziasztok!

Elnézést, hogy egy kicsit megkésve írok, de nem volt netem, és tegnap csak későn értünk haza.

3. szakasz: 165 km volt, szép napos idő. Az előző napokhoz hasonlóan a rajt után rögtön megindultak a szökési kísérletek. Én sajnos ismét nem éreztem magam túl jó erőben, de azért próbáltam segíteni a csapattársamnak. A hatalmas tempóban sikerült meglépnie egy nagyobb csoportnak, melyet a célig nem is tudtunk befogni. Az összetett állása nem változott, így a csapatból a legjobb ember megőrizte az összetett 12. helyét.

A 4. napon is 165 km várt ránk, és rekkenő hőség. A rajt után a szokásos koreográfia következett, hatalmas szélezéssel. A csapat első számú embere a legnagyobb tempó közepén kapott egy hátsó defektet, ezért meg kellett várnunk őt és irány a mezőny után. Szerencsére elég hamar sikerült felzárkóznunk. Következett az első hegyi hajrá, ahol 44-en megléptünk, a csapatból hárman is elöl voltunk és már 3 perc is volt az előnyünk. Sajnos nem nagyon volt összhang, mindenki csak lószolt, de vezetni nem nagyon akart senki. Jobban éreztem magam egy kicsivel, mint az elmúlt napokban, így én is próbálkoztam szökéssel. Mivel egyik csapat sem akarta vinni a tempót, így utolért minket az egész mezőny. Következett a sprint, melyet sikeresen felvezettem a csapattársamnak, aki megszerezte a 3. helyet.

Elérkezett a várva várt utolsó szakasz, mely egyben a király etap is volt. Nem volt túl hosszú, de annál nehezebb. Számokban kifejezve: 146 km, egyszer fel kellett mennünk 1336 m-re, majd le és a befutóhoz 1060 m-re ismét fel, és közben persze még sok kisebb emelkedőre.  3233 méter szintemelkedés volt, ezt 66 km alatt tettük meg, átlagban 7%-os meredekség, maximális emelkedés 13%.

Vártam ezt a napot, reménykedtem, hogy valamilyen csoda folytán sikerül összeszednem magam, mert úgy éreztem, hogy nagyon fekszik nekem ez a pálya.  Na de nézzük, hogy is történt. Elég hűvös időben rajtoltunk és az eső lába is lógott, néha pedig le is esett.  Az első pár kilométer után kialakult egy kb. 10 fős szökevény csoport, melyben Rida is benne volt. A 1336 méteres hegyre kb. 20-an értünk fel a szökevények után. Eléggé jól éreztem magam, így reménykedtem, hogy az utolsó hegy is jól fog menni. A szökevényeket 100 km körül értük utol, közben Rida több hajrát is nyert. A befutó előtti emelkedőn sajnos szertefoszlott számomra a győzelem reménye, megrogytam és leszakadtam. Az utolsó emelkedőhöz egy kis csoporttal érkeztem, de mivel már agyilag sem voltam ott, igazán így egyedül a saját tempómban mentem fel. A végére 9 perc hátránnyal érkeztem. Nagyon el voltam keseredve, szerettem volna itt is jól menni, de hát mindig nem lehet, ezt nekem is be kell látnom. Valószínű az előző verseny azért sokat kivett belőlem, de nem bánom, mert a német 2.1-es volt a fő célom, és úgy érzem, hogy az nagyon jól is sikerült. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a bíztatását! Jó érzés, hogy sokan mellettem vannak.

Most egy kis pihenő következik és bízom benne, hogy hamarosan kiderül, hogy ki mehet a világbajnokságra, mert akkor már el is tudnám kezdeni rá a felkészülést.