Tour Alseca 2.2 Franciaország
2009.07.30. 14:12
Strasbourg-Bischoffsheim 152,6 km
Helló mindenkinek!
Ismét jelentkezemJ Jelenleg Franciaországban versenyzünk a 2.2-es Tour Alseca nevű versenyen.
A pihenőnk kissé rövidre sikeredett. A német verseny után azonnal indultunk vissza Svájcba, ahová hétfő hajnalba érkeztünk meg. Aznap kicsit pihentünk, délután picit átmozgattuk magunkat, kedden 13 órakor pedig már indultunk Franciaországba, hogy részt vegyünk az öt napos versenyen, ami mint kiderült öt és fél napos lesz. Ide már Rida is velünk tartott. Kedd este egy négy kilométeres csapat időfutamot rendeztek, ami nem számított bele az összetettbe, hanem a győztes csapat megkapta az összes mezt, amit másnap ők viseltek.
Első szakasz
A 152,6 km Strasbourgból indult tizenhárom órakor. Kiváló 28 fok, napsütés várt minket. A felsorakozott 29 csapat 174 versenyzője már alig várta, hogy indulhasson. Én nem annyira, mert még érzem a lábamban az elmúlt hetet - de kész vagyok mindenben segíteni a csapatomat. Amikor elindultunk azonnal megindultak a támadások, mindenki az első sorban akar lenni, de ehhez elég szűk volt az út, a tempó pedig nagyon gyors. A szakasz aránylag sík volt, kis dombokkal. Húsz kilométer körül 18 versenyzőnek sikerült ellépni, Rida is köztük ment, így nekünk nem volt sürgős. A szökevények előnye szépen nőtt. Azok forogtak elöl, akiknek nem volt versenyzőjük a szökésben, mi tehát tudunk pihenni - nagyon jólesett. Sajnos a jónak vége szakadt. Már csak harminc kilométer lehetett hátra, mikor kaptuk a hírt, hogy elöl felbomlott a rend. A legnagyobb baj mégis az volt, hogy Rida váltóbovdenje elszakadt, kerékpárt cserélt, de az kicsi volt neki, így folyamatosan szakadt le. Gyorsan összeálltunk és besegítettünk az üldözésbe, megpróbáltuk minimalizálni az időkülönbséget. A befutó Bischoffsheim városában volt. Végül a mezőnnyel érkezünk. Az elsőtől 2,38-et, a tizenkettediktől kb. egy percet kaptunk. Én a 47. helyen jöttem be. Nagyon sajnáltam Ridát, de itt van az egész csapatunk és még nincs veszve semmi. Van még négy szakasz és a hegyek is ezután jönnek. Ez nem a mi napunk volt, de semmi baj, a következő szakaszon ismét szökünk.
Kuszti
|