Sachsen Tour International 2.1
2009.07.22. 21:47
Dresden - Markkleeberg 164.1km
Sziasztok!
Vasárnap letelt a szabadságom és visszamentem Svájcba. Kedden reggel pedig már autóba ültünk és utaztunk Németországba, hogy részt vegyünk a Sachsen Tour International 2.1-es, ötnapos versenyen.
A résztvevő csapatok: Columbia HTC, CSC Saxobank, Milram, Rabobank, Elk Haus, PSK Whirlpool, stb. - 109-induló.
Az első szakasz Drezdából indult és Markkleebergbe érkezett. A táv 164 km volt, nem voltak túl nagy hegyek - a legmagasabb 300 méter volt.
13 órakor rajtoltunk. A mezőny nyugodtan haladt. Az ötödik kilométernél két versenyző meglépett és folyamatosan növelték az előnyüket. A mezőny nem idegeskedett. Közben volt három hegyi és három sprint hajrá. Ötven kilométer lehetett hátra, amikor az elmenés előnye 14 percre nőtt. A mezőny megindult, és ötven feletti tempóra kapcsolt. Ennek meg is lett az eredménye: harminc kilométer múlva megfogtuk az első, tíz kilométer múlva pedig a második embert is - a mezőny újra egyben volt. Az idő közben lehűlt, és az eső is elkezdett esni. Megpróbáltam minél előrébb helyezkedni, mert nagyon csúszott az út, és nem volt kedvem elesni. Az utolsó kilométer nagyon durva volt, közel hetvennel közlekedtünk. Végül sikerült tizennyolcadiknak beérkeznem. Az egész mezőny azonos idővel érkezett. Kicsit elfáradtam, de remélem, belejövők, mert holnap 200 km vár ránk.
Most megyek aludni, majd holnap jelentkezem.
Sziasztok!
Kuszti
|