GP Raiffeisen
2009.04.27. 09:20
Sziasztok!
Az elmúlt egy héten pihenőt tartottunk. Ez nem azt jelenti, hogy feküdtünk egész nap és lógattuk a lábunkat, hanem lazább edzéseket tartottunk. A múlt heti 1.1 verseny és az előtte levő 1.1 és 2.2 verseny után jól esett a lazítás. De a vezetés úgy gondolta, hogy nehogy eltunyuljunk, ezért a vasárnapunkat gyorsan megtervezték. Résztvettünk egy úgynevezett handicap versenyen, itt Svájcban. A helyszín Fischingen volt, tőlünk kb. 100 km-re. A rajt 14,00-kor volt, brutálisan sokan 242-en indultunk. A táv 123,6 km volt, 12 kört kellett teljesíteni, a terep enyhén hullámos volt, tehát lehetett haladni rendesen.
A rajt után megindultak a szokásos szökési kísérletek. A tempó nagyon gyors volt - nem gondoltak arra, hogy nekünk pihenő hetünk volt. Az első két kör borzalmas volt, legalább is nekem, aztán kezdtem feltámadni. Kezdett tetszeni, próbálkoztam, elengedtek, majd gyorsan befogtak - így járt mindenki. A mezőny közben szépen fogyott, de senki se tudott elszakadni, kezdtem unni. Az utolsó 5 km-en belül lesz ami lesz alapon megindultam. Sikerült egyre jobban távolodni - ötven felett haladtam - már láttam az 1 kilométeres ballont, és úgy gondoltam talán sikerül, de meghallottam a dübörgést, jött a mezőny. Még 300 méter volt hátra, de nem kegyelmeztek, két oldalról bekebeleztek. Edzésnek jó volt a mai nap, nyerhettem volna, de nem így lett. Majd legközelebb. A verseny számokban: érkezett 119 fő egyben, idő 2:38:24 átlag 46.818 km/h.
|