Sachsen Tour International 2.1
2009.07.23. 22:44
Leipzig – Eibenstock 196 km
Szisztok!
A mai szakasz beillett „király” etapnak: 15 fokban 196 km várt ránk. Már a rajtnál esett az eső, ami végigkísért minket a célig. Néha csak csepergett, de volt, hogy özönvízszerűen esett, ekkor a látótávolság nem érte el a tíz métert sem.
Lipcse városából, pontban délben rajtoltunk. A mezőny megőrült, azonnal hatalmas tempóra kapcsoltunk. Az első órában 52 kilométert tettünk meg, szerencsére az út tökéletes és teljesen sík volt. Lassan megnyugodtak a kedélyek és lassabb tempóra váltottunk, mikor öt ember elment tőlünk, és az előnyük folyamatosan növekedett. Amikor elértük a hegyeket az előny négy perc fölé ment, ekkor a Columbia előreállt és folyamatosan forogva növelte a tempót. Tíz kilométer alatt beértük őket, ekkor elszabadult a pokol - mindenki menni akart. Folyamatosak voltak a szökési kísérletek, az ember csak kapkodta a fejét. Beértünk a cél városába Eibenstockba és áthaladtunk a célvonalon, de csak jelképesen, mert még várt ránk két 24 kilométeres kör. Az állandó lószók miatt kb. hatvanan maradhattunk elől. Az eső természetesen továbbra is szakadt - hegynek föl nem nagyon számított, de lefele kamikázé akciók kezdődtek, mindenki csúszkált, de nem akart lemaradni senki. Következett az utolsó kilométer. Közel negyvenen maradtunk. Az út kissé emelkedett, ezért nem tudtunk nagy sebességgel haladni. Végül 15. lettem, összetettben pedig 13.
A verseny után rohantunk a szállásra, hogy felmelegedjünk. Remélem, holnap már megkegyelmez nekünk az idő és melegebb lesz!
Kuszti
Nézd meg a képtárat is.
|