Etape 6 : HUELGOAT - IFFENDIC (190.5 km)
2010.04.30. 22:32
A mai hatodik szakasz a lehető legjobban sikerült számomra és a csapat számára is.
Sziasztok!
A mai hatodik szakasz a lehető legjobban sikerült számomra és a csapat számára is.
Az idő kiváló volt, sütött a nap, a szél pedig kellemesen fújt. Ebben a szép időben 12.15-kor rajtoltunk. A pálya egy kicsit hullámos volt, inkább sík.
Rögtön az elején megindultak a támadások, és kb. a 20. kilométernél húszan elmentek, tőlünk ketten is voltak köztük. A Rabobank nem vette komolyan a szökést, így az előny folyamatosan nőtt. Amikor elérte az öt percet észhez kaptak, és elindult az őrült száguldás. 80 km-t mentünk ötven felett. Amint befogtuk a szökevényeket megindult az újabb támadás, amibe én is beszálltam, így összesen 15-en voltunk, és sikerült ellépnünk. A mezőny megnyugodott, mert majdnem mindenkinek volt elöl embere, csak a Rabobanknak nem, ők megrogytak. Szépen összedolgoztunk, így az előnyünk folyamatosan növekedett. A cél városában várt még ránk a szokásos négy kör. Ekkor már megbomlott a rend, és állandóak lettek a támadások. Én is megindultam, négyen el is tudtunk szakadni, de nem volt egység. Az előnyünk közel négyszáz méter lehetett, mikor az egyik francia srác ellépett, végül ő is lett az első. Minket 200 méternél utolértek, és végül 8. lettem. A mezőny még mindig nem jött, egyre jobban örültünk, aztán meghallottuk a rendőrmotorok szirénáját, és 2.15-nél megjöttek a többiek is. Az összetettben feljöttem a 6. helyre, a hátrányom 1.13. Aki végig vezetett, Bol Jetse (Rabobank), most mögöttem van.
Jó volt ez a mai nap, és jól is éreztem magamat.
Kuszti
|