Tour de San Luis - 2.1
2009.01.25. 11:32
Potrero De Los Funes (Circuit), 121km
Sziasztok!
A hatodik szakasz elvileg a legkönnyebb szakasznak ígérkezett az itiner szerint. A táv 121 km, a rajt tizenhat óra harminc, tehát nem lehet nagyon meleg és kb. három óra alatt be lehet fejezni. Ez a versenyfajta, ami következett nem tartózik a kedvenceim közé, mivel tulajdonképp kritérium jellegű. A rajt sajnos a szokásos melegben indult San Luis városában, és a város határában levő autó versenypályán /tiszta forma 1/ kellet megtenni hat kört /táv körönként 6, 1 km/. Majd kimentünk a városból és kb. ötven kilométert haladtunk országúton. Ez egy hurok volt, és ismét visszatértünk, hogy újra megtegyünk hat kört az előbbi pályán. Rögtön az elején az argentinok az élre álltak, és megpróbálták kontrolálni a versenyt, ami nem nagyon sikerült, mivel a sok kanyar miatt óriási volt a bukásveszély. Sokan úgy haladtak mintha az életükről lenne szó, minden-mindegy alapon. Én úgy döntöttem nem éri meg a kockázatot, hogy esetleg belekeveredjek egy bukásba, ezért szépen beültem a mezőnybe. A hajrá után, ami a harmadik körben volt, kissé megnyugodtak a kedélyek. Ekkor Ridának sikerült bekerülnie egy elmenésbe, mely ígéretesnek tűnt. Több mint hatvan kilométeren keresztül haladtak elől, majd sajnos megszűnt az egyetértés, és az argentinok vezetésével bedarálta őket a mezőny. Újra bent voltunk a körökben. Rida kissé megrogyott, és én se hoztam a csúcsformámat, de megpróbáltunk úgy haladni, hogy ne kapjunk túl sok időt. Végre áthaladtunk a célvonalon, és sikerült aránylag kis időhátránnyal befejeznünk a szakaszt. Szerintem ez volt a legnehezebb nap. Már várom a végét - Rida is osztja a véleményemet. A szakasz eredménye (összetett még nincs):
1 95 AMARAN, Luis (CUB) TEAM COLAVITTA 02:45:33
38 11 BASSO, Ivan (ITA) LIQUIGAS 0:48
39 101 SCHNEIDER, Nico (GER) ATLAS-ROMER'S HAUSBÄCKEREI 0:48
69 102 SALZINGER, Florian (GER) ATLAS-ROMER'S HAUSBÄCKEREI 01:15
77 103 SCHERZINGER, Frank (GER) ATLAS-ROMER'S HAUSBÄCKEREI 01:18
84 104 KUSZTOR, Pèter (HUN) ATLAS-ROMER'S HAUSBÄCKEREI 01:18
86 105 CADOR, Rida (HUN) ATLAS-ROMER'S HAUSBÄCKEREI 01:27
Bassot csak azért raktam be, hogy lássátok, ő se kockáztatott. Nem éri meg egy esetleges bukás kockázata az idény elején. Szeretnem megköszönni mindenkinek, aki nekünk szurkol, és folyamatosan figyelemmel kíséri argentínai kiruccanásunkat.
Sziasztok : Kuszti
|