Tour de San Luis - 2.1
2009.01.26. 08:26
SAN LUIS – SAN LUIS 167,1 Km
Sziasztok!
Eljött az utolsó nap. Az utolsó szakaszt már nagyon vártuk, mert rettentően elfáradtunk. Januárban még soha nem mentünk ennyit / 1014, 5 km / és ilyen erősen / 40, 05 km/h /.
Az égiek is megkegyelmeztek nekünk. Végre hűvösebb volt, mint az elmúlt napokban, szinte simogató érzés volt az alig 30-fok. A mai táv 167 km, rajt San Luis-ból, majd kimegyünk a városból és megteszünk három kört. Természetesen a városba minden alkalommal visszatérünk, a közönséget ki kell szolgálni. Elhangzik a rajt. A koreográfia a szokásos, az argentinok előre állnak, a tempó gyors. Többen azért megpróbálkoznak szökéssel, de a helyiek ezt természetesen azonnal lereagálják, így telik el az első ötven kilométer. Borzalmasan esik ez a rángatás. Közben egy hegyet is meg kell mászni, de végre mindenki belátja, hogy senkit se fognak elengedni, az argentinoknak ez a verseny az ÉV versenye. Ők vezetnek, és senkinek nem adják át helyüket, bármi áron megvédik elsőségüket. Miután mindenki lenyugodott a tempó kellemes lett, és én is kezdtem magam egyre jobban érezni. Még az se zavart, hogy kétszer még meg kellet mászni az említett hegyet. Így telt el a szakasz. Következett a befutó. A mezőny egyben befutott, itt már nem bántott senki-senkit. Vége. A szállás felé haladva megbeszéltük az elmúlt egy hetet és tulajdonképpen meg vagyunk elégedve az egész csapat teljesítményével. Már kezd hiányozni, pedig alig két órája lett vége / ez vicc volt /.
Leltár:
135 induló 113 érkező
21 csapat
A mi eredményünk ősszetetben:
35 Kusztor
44 Rida
61 Solzinger
63 Scherzinger
64 Schneider
Csapatban: 18-hely 32 perc hátrány
Sziasztok Kuszti
|